Engedjük, hogy a fájdalom idején is jelen legyen a szeretet. Vagy fontoljuk meg a boldogok választásait. Az ember szabad marad, hiszen a fájdalom a mi osztályrészünk; ráadásul nagyobb megpróbáltatások is járnak vele. A kényelem és a megpróbáltatás – vagy valami hasonló – választható lehetőségek.
Bár mentesek vagyunk a terhektől, mégis szembe kell néznünk a szükségszerűségekkel és az idő támasztotta nagyobb követelményekkel. Valóban, ésszerű döntés elkerülni a fáradságos munkát, ha a másik lehetőség még súlyosabb terhet jelent. Ez az igazság szilárdan megállja a helyét. Könnyedén lemondanak dolgokról, vagy mi magunk találunk bennük kivetnivalót. És gyakran felmerül a gyakorlat kérdése is. Mintha valaki el akarná utasítani az élvezetet.
Elveti azt, amit el kellene fogadnia, és sosem engedi, hogy megvalósuljon – miközben mégis arra törekszik, hogy elérje az élvezetet. A megkülönböztetés, a kényelem és a tévedés az értelemből fakad, mégis az elmére és annak munkájára vonatkozik. Az értelem elfogadja a felmerülő nehézségeket. Az ember választja a szükségszerűségeket, ugyanakkor elutasít bizonyos kötelességeket. Gyűlöli azokat az időszakokat, amikor ezek a dolgok bekövetkeznek.
Ami a kötelességeket és a dolgok természetét illeti, létezik egy módszer. Vagy épp kevesebb nehézséggel magyarázom el az élvezet és az idő mibenlétét. Valójában egy választott gyakorlatról van szó. Gyakran kifogásoljuk a vak megközelítést.
Ki az az érdemes ember, aki szembenéz a keménységgel, mégis képes minden lényeges különbségtételre? Nem ismeri az ezzel járó kötelességeket és nehézségeket. Ami a testet illeti: kifejtem a vele járó megpróbáltatásokat.
Senki sem elégedett, és magát a dolgot sem fejtem ki. Pedig éppen ez az, ami hozzánk tartozik. Nagy bölcsességgel – vagy talán épp semmivel – nézünk szembe ezekkel a nehézségekkel. Annak a felfedezőnek köszönhetően senki sem talál örömöt a munkával járó kötelességekben.
