A megpróbáltatások pedig az igazság keresésével járó tévedésből fakadnak. Akik ezt kiállják, elérik a célt. A dolgok kényszerűsége vakítja meg őket, sosem az ész. Döntés kérdése ez – mégpedig a boldogságra vonatkozó döntésé. Így hát az elméből fakadó fájdalom a boldogság ára.
Vágyhatunk szabadon a legnagyobb élvezetekre, vagy akár mindegyikre. Ám gondok támadnak – maguk az élvezetek is lehetnek a baj forrásai. Mi azonban elvetjük ezt a megkülönböztetést, és másként tekintünk a dologra. Arról van szó, aki sosem van igazán velünk. Ő eléri a célt, noha maga az élvezet hátráltatja.
Ezt azért valljuk, mert egyesek számára semmi sem számít. A fájdalom a boldogság elérésére irányuló törekvés velejárója. A végeredményben az ember a kényszerűségek dacára is nagy dolgokat ölel magához. Számba vesszük a következményeket, és megfigyeljük, mi az, ami elutasításra vagy akadályoztatásra kerül.
A boldogság a fájdalmat – vagy az azzal járó fáradozást – követi. Hiszen ki is az, aki cselekszik – vagy épp elmulasztja a cselekvést? Vannak eljárásmódok, és felismerjük a feladat nagyságát. Bizonyos módszerek az élvezetek eléréséhez vezetnek. A bölcs ember elutasítja az élvezetet; elfordul attól, ami csupán féktelen.
